A Komáromi Úszóklub SE. nemrég a Közösségi Házban tartotta a tavalyi évet értékelő évzáró ünnepségét. Az eseményen megjelentek a csapat sportolói és szüleik, az egyesület vezető tisztségviselői, a szponzorok és Komárom Város Önkormányzatának képviseletében Turi Bálint alpolgármester illetve Horváth Gyula sporttanácsnok.
Szeidl Balázs, az egyesület elnöke elmondta, hogy 2014-re kiegyensúlyozottan működő, jelentős létszámú egyesület lett a Komáromi Úszóklub SE. A tavalyi év legnagyobb eredménye, hogy 58 gyermeknek tudott a nonprofit civil szervezet mindennapos úszáslehetőséget biztosítani. A klub négy edzővel hét csoportban tartotta az úszóedzéseket olyan magas színvonalon, hogy összesen 340 érmet érdemeltek ki a tanítványok az év folyamán a hazai és a nemzetközi úszóversenyeken. Idén már nyolc gyermek került az ország legjobb 10 korcsoportos úszója közé: Bartalos Áron, Debreceny Dalma, Gálik Krisztián, Máté Eszter, Nagy Nikoletta, Orbán Gréta, Rózsavölgyi Donát és Szabó Dávid. Nagy Nikoletta, a 2013-as év városi Év Junior Női Sportolója cím birtokosa, idén is országos korcsoportos ranglista vezetőként zárta az évet, hozzá csatlakozott Rózsavölgyi Donát, aki három versenyszámban is vezeti korosztálya országos ranglistáját. Orbán Gréta nyerte a csapat első bajnoki címét, Országos Vidék Bajnok lett 50 m hátúszásban.
A komáromi úszók a csapatatok közötti versenyben megnyerték a nemzetközi Párkány Kupát, a szintén nemzetközi Orca Kupán és a hazai Mikulás Kupán harmadik helyen szerepeltek. Az egyesület a határon túli magyaroknak is biztosít úszóedzési lehetőséget, a rév-komáromi tanítványok közül Bielik Kevin a szlovák bajnokságban 19 Országos Bajnoki címet szerzett, mind a 17 egyéni versenyszámban korcsoportos ranglista vezető és 13 korcsoportos országos csúcsot állított fel, Dikácz Bence három versenyszámban korcsoportos ranglista vezető és egy Országos Bajnoki címet nyert.
Az ünnepségen az edzők: Weiszengruber Anikó, Szakál Bence, Szabó Péter és Szeidl Balázs értékelték és jutalmakkal díjazták a kiváló teljesítményt nyújtó gyermekeket összesen nyolc kategóriában, melyek a következők voltak: egyesületi éremtáblázat első három helyezettje, egyesületi jó tanuló - jó sportoló díj, országos korcsoportos ranglista legjobb helyezettjei, a Magyar Úszó Szövetség arany-, ezüst- és bronzjelvényes minősítései, a legszorgalmasabb sportoló díja, klub hőse díj, példamutató magatartás díj és szép úszás díj.
Az egyesület elnöke értékelő beszédében hangsúlyozta, hogy a jelenlegi eredményeiket és a csapatlétszámot tovább fogják fejleszteni, ezért a Komáromi Úszóklub SE. vezetői összefogva a városvezetéssel a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy minden olyan gyermek, aki szeret úszni, járhasson minden nap edzésre és sikerélménye legyen a versenysportban.