Hírek



2015. 06. 24.
Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság

12 évvel ezelőtt hívta életre Kű Lajos egykori válogatott labdarúgó és Wichmann Tamás kilencszeres kenu világbajnok a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot, melynek középdöntőjére idén Észak- és Dél-Komáromban kerül sor.

A megmérettetésen öt csapat vesz részt. Ők sorakoztak fel az eseménynek otthont adó Czibor Zoltán Sporttelepen, ahol a hivatalos megnyitóra sor került. A bajnokság kezdetben kizárólag a labdarúgóknak nyújtott sportolási lehetőséget, mára azonban színesedett a paletta, bár még mindig a labdarúgás az egyik legkedveltebb része.

- A sport lehetőséget ad arra, hogy nemzeti öntudatunkat erősítse. Gondoljunk csak arra, hogy 1952-ben, a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben 16 arannyal jöttünk haza a Helsinkiben megtartott olimpiáról. A Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság célja, hogy az összetartozás érzését erősítse, miközben megmutatja: mi úgy vagyunk magyarok, hogy közben tiszteljük a szerbeket, a románokat, a szlovákokat. De ugyanezt a tiszteletet irányunkban is elvárjuk - mondta Kű Lajos, aki munkásságáért szombaton Magyar Örökség-díjat vehetett át.

Turi Bálint alpolgármester sporttörténelmi jelentőségűnek nevezte, hogy a komáromi csapatot vegyesen észak- és dél-komáromi fiatalok alkotják.

- A két délvidéki, vagyis a zentai és a csókai csapatot mi látjuk vendégül, a gútai és a tallósi csapat tagjait pedig az észak-komáromiak. Ez a pár nap nem csupán a futballról szól, rengeteg egyéb programmal is készültünk, lesz kirándulás, strandolás és történelmi vetélkedő egyaránt – mondta Turi Bálint.