2015. 10. 24.
A szabadság napjai
Az 1956-os városi megemlékezések sora október 22-én Szőnyben, a Petőfi Sándor Művelődési Házban kezdődött, ahol a hagyományokhoz híven a Bozsik József Általános Iskola diákjai adtak műsort, majd az intézmény igazgatónője, Potháczky Mária mondott ünnepi beszédet. Másnap a Lengyárnál kezdődött megemlékezés. Az eseményeken dr. Molnár Attila dél-komáromi-, és Stubendek László észak-komáromi polgármester, valamint a városvezetés mellett többek között az intézmények, és a civil szervezetek képviselői vettek részt. A programot Hamrák Zsófia tanácsnokasszony szervezte.
Az iskola tanulói előadásukban nemcsak a budapesti, de a komáromi eseményeket is felidézték, azokat a pillanatokat, amikor a Jókai Mór Gimnázium diákjai, és a helyi munkások magyar zászlóval a kezükben végigvonultak a városon, amikor megpróbálták ledönteni a szovjet emlékművet, amikor a gyárak és épületek faláról lehullottak a vörös csillagok.
Potháczky Mária kiemelte, hogy ’56 hősei nem hősöknek születtek, ugyanolyan átlagemberek voltak, mint mi mindannyian, mégis történelmet írtak, nekik köszönhetjük, hogy ma egy szabad, független és demokratikus Magyarországban élhetünk.
- Az 1956-os szabadságharc több mint csupán egy fejezet a történelemkönyvben. Az ország egy emberként lépett fel a sztálini diktatúra ellen. Bár más volt a célja a miniszterelnöknek, más a munkásoknak, a fiataloknak, a barikádon harcolóknak, az íróknak, a költőknek, mégis 10 napig reményben élt az ország. Az elnyomottak érezhették, hogy van még méltóságuk, az elnyomók pedig rádöbbentek, hogy napjaik talán meg vannak számlálva. Nehéz ma méltónak lenni ennyi áldozathoz, épp ezért kötelességünk az emlékezés és a főhajtás - hangzottak Potháczky Mária szavai.
A megemlékezések sora október 23-án a Lengyárnál folytatódott, ahol 1956. október 25-én a helyi munkások és a Jókai Gimnázium diákjai is csatlakoztak a forradalomhoz. Oláh Kálmán, a Kultsár István Szazkközépiskola tanára ünnepi beszédében kiemelte, nemzetünk 100 évente harcot vív a szabadságáért!
- Az ’56-os események nem Budapesten kezdődtek, hanem Szegeden a MEFESZ gyűléssel és október 23-a előtt már halott egyetemisták feküdtek Debrecen utcáin. Október 25-én Komárom is megmozdult, a gimnazisták és a gyár munkásai megpróbálták ledönteni a szovjet emlékművet. Két nappal később a város irányítását is átvették. Hogy nem folt vér, nagymértékben köszönhető Mohácsi Lajos higgadtságának. A ’48 utáni Haynau-korszak rémuralmáról sok szó esik, a Kádár-korszakban tízszer több embert végeztek ki vagy zártak börtönbe, és több mint 200 ezren hagyták el az országot! Erről évtizedekig szólni sem volt szabad! A félelem légkörét megteremtve kezdődött el a TSZ-esítés, majd jött az "alku": ha csendben maradtok, ha nem mondjátok el gyermekeiteknek, hogy mi történt, akkor békén hagyunk benneteket. A nyugati sajtóban sorra jelentek meg a cikkek arról, hogy Magyarország a legvidámabb barakk, de ne feledjük, mégis csak barakk volt - hangzott el Oláh Kálmán beszédében.
Az ünnepi műsorban közreműködött az Evangélikus kórus, a Széchenyi és a Kultsár István Szakközépiskola diákjai. Verset mondott Orbán Alexandra a Széchenyi István Szakközépiskola tanulója. A koszorúzást követően a résztvevők tiszteletüket tették a komáromi hősök, Csémi Máté és Ács Lajos emléktáblájánál. Az esemény a Jézus Szíve Római Katolikus Nagytemplomban celebrált ünnepi szentmisével ért véget, melyen a Komáromi Kamarazenekar mellett, a Cant’ Art Énekegyüttes, a Vox Femina Nőikar, és Medveczky Ádám Kossuth és Liszt-díjas, érdemes művész vezényletével az észak-komáromi Concordia vegyeskar működött közre.
Galéria: 1956-os megemlékezés - 2015.
