Hírek



2015. 12. 12.
Las Vegasban versenyzett Balogh László

Balogh László 13 éve foglalkozik testépítéssel, de csak egy éve kezdett versenyezni. Azóta többször állt már a dobogó legfelső fokán, és világbajnoki címet is szerzett. Az elmúlt időszakban Olaszországban remekelt, ahol EB harmadik lett, majd Las Vegasba utazott, a pályafutása csúcsaként emlegetett Mr. Olympiára.

- Két kategóriában indultam, de nem sikerült bekerülnöm az első háromba, igen kemény volt a mezőny. Azonban így is nagy élmény volt ez a verseny, rengeteg tapasztalatot szereztem - mondta el Balogh László.

A Mr. Olympián számos nemzetiség képviseltette magát. A verseny natural volt, vagyis a résztvevők minden szám előtt doppingteszten vettek részt. A komáromi testépítő a színpadra állás mellett Las Vegast is felfedezte, ellátogattak a Grand Canyonba is. Balogh László már most a következő megmérettetésére készül. Jövő nyáron Budapesten rendezik meg a natural világbajnokságot. A fiatal testépítő úgy véli, hogy ha a következő időszakban maximálisan magára koncentrál és szigorúan betartja a diétát, akkor ismét lehetősége nyílik majd az első helyezés megszerzésére.