Hírek



2016. 02. 01.
Sportszenvedély

Városunk sportéletének meghatározó eseménye a Sportünnep, ahol a legjobb egyéni és csapatjátékosokat, az edzőket, valamint a testnevelőket díjazzák. A rendezvényen jelen volt Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője, köznevelésért felelős államtitkár, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Molnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője, dr. Molnár Attila polgármester, Khéner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatója, városunk alpolgármesterei, képviselői, illetve az egyesületek vezetői és tagjai.


A nyitóprodukciót a KVSE ritmikus sportgimnasztika csapatának tagjai adták, akik a tavalyi szezonban közel 100 érmet szereztek, 18 alkalommal avattak egyéni, és 5 alkalommal csapatbajnokot. Őket a budapesti Rock and Magic akrobatikus rock'n'roll tánccsoport Infinity junior kisformációja követte, produkciójuk témáját a riói olimpia adta.

Ezt követően Molnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője, Kiss János, a Komárom Körzeti Diáksport Bizottság elnöke, és Szabó Attila, a bizottság alelnöke adták át a jó tanuló-jó sportoló díjakat azoknak az általános iskolásoknak, akik a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett diákolimpiai versenyeken helyezést értek el, emellett tanulmányi átlaguk is kiváló volt.

Az elismerést Orbán Gréta (úszás), Máté Eszter (úszás), Debreczeny Dalma Zsanett (úszás), Vadkerti Sára (atlétika), és Németh Anikó (atlétika) vehette át.

Ugyanilyen elismerést nyújtott át Horváth Gyula, a Humán Ügyek Bizottságának külső szakmai tagja, valamint Kiss János, és Szabó Attila azoknak a fiataloknak, akik a szakszövetségek által rendezett diákolimpiákon helyezést értek el, így Horváth Leának (sportlövészet), Horváth Zoénak (sportlövészet), Galambos Máténak (floorball), Pekler Zalánnak (sportlövészet), és Bajos Gittának (sportlövészet).

Az Év Junior Sportolója díjat ezúttal Horváth Zoénak, és Ádám Milánnak nyújtotta át dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester.

Horváth Zoé, a KVSE sportlövője tavaly az Országos Sportlövő Serdülő Bajnokságban első helyezést ért el, míg a nyitrai olimpiai reménységek versenyén ifjúságiak között két ezüstérmet szerzett. Milán a Szőnyi Palánkdöngetők Körének játékosa jelenleg a dán Benlöse csapatában játszik, a csapat a dán bajnokság második helyén áll, de tagja volt a 2015-ös magyar U19-es floorball válogatottnak, akivel a svédországi VB-n a B divízióban harmadik helyezést ért el, illetve tagja volt az OB1-es magyar bajnokság harmadik helyezett, és Magyar Kupa győztes csapatának is.

A Komárom Város Testnevelője díjat Vadkerti Ildikónak adta át Turi Bálint alpolgármester. A pedagógus 1993-ban végzett Szegeden, biológia-testnevelés szakon. A Petőfi iskolában 2006 óta tanít, ahol kötelező órái elvégzése mellett kiemelten foglalkozik a tornával. Tanítványai mindig kiválóan szerepelnek az országos diákolimpián. Vadkerti Ildikó terjesztette el a fit-kid mozgásformát városunkban, a csapat 10 éve működik, és közel 50 lány jár az edzésekre.

A Komárom Város Sportjáért díjat Szőnyi Ferenc kapta. Városunk „vasembere” tavaly részt vett a világ legkegyetlenebb futóversenyén, a Himalájában rendezett 333 kilométer hosszú La Ultrán, ahol harmadikként ért célba. Szőnyi Ferenc ezzel azon négy ember egyike lett, akiknek sikerült teljesíteniük a versenyt. Az „ironmant” olyan alázat, akaraterő és szorgalom jellemzi, ami példaértékű lehet minden sportoló számára.

Az Év edzője, és az Év Csapata díjakat Popovics György a megyei közgyűlés elnöke adta át Szeidl Balázsnak, és a KVSE Kémények csapatának.

Szeidl Balázs a Komáromi Úszóklub Sportegyesület edzője, munkájának köszönhetően városunk fiatal úszói az ország legjobbjai között szerepelnek, minden versenyről éremesővel térnek haza. A Kémények pedig nem csupán a Komárom-Esztergom megyei bajnokságot nyerték meg, de a Pest megyei bajnokságban száz százalékos teljesítménnyel szintén az első helyen végeztek. A csapat tagjai: Szentirmay Péter, Szentirmay András, Konta Balázs, Petrák Richárd, Horváth Zoltán, Török Viktor, Beke Dezső, Juhász Márton, Horváth Gergely, Nagy Dániel, Fülöp Zsolt, Varga Tamás, Petrik Tamás, Radics Tamás, és Drobny Balázs.

Az Év Csapatsportolója a nők közül Koppán Orsolya, a KVSE felnőtt női kézilabda csapatának csapatkapitánya lett, akinek munkája nélkülözhetetlen a szakosztály életében. A sportolónő emellett kiérdemelte Komárom Város Közönségdíját is.

Az Év Csapatsportolója a férfiak közül Tőcsér Gyula, a KVSE felnőtt labdarúgó csapatának meghatározó játékosa lett. Klubhűsége, példaértékű hozzáállása sok fiatal számára lehet iránymutató.

Az Év Sportolója díjat Czunyiné dr. Bertalan Judit államtitkár adta át. A nők közül Vadkerti Adél golfozónak, aki első lett a Junior Tour 2015 versenyen, a 26. magyar kupán, a Ladies Openen, a lengyel junior nyílt bajnokságon, a Hungarian Crown junior nyílt kupán, a szlovén junior nyílt-, és az izraeli junior nyílt bajnokságon. A Magyar Golf Szövetség eredménye alapján Vadkerti Adél kapta az Év Junior Női Golfozója díjat, és az Év Sporteredménye címet is, ezzel felkerült a világranglistára.

A férfi jelöltek közül az elismerés Sidi Péternek járt, aki Changwongban világkupa győzelmet aratott, Európa Bajnok lett 300 méteren, és 3x4 összetettben, EB bronzérmes 3x20 standardpuska összetettben, magyar bajnok puska versenyszámokban és számszeríjászatban, az év magyar sportlövője lett 2015-ben, kvótát szerzett a riói olimpiára, illetve világcsúcstartó olimpiai versenyszámban, és a világranglista negyedik helyezettje.

A díjak átadása közben fellépett a fentebb már említett Rock and Magic akrobatikus rock'N'roll csapat, a Petőfi fit-kidesei, színpadra álltak a Fouetté ritmikus gimnasztika csapat tagjai, valamint a KVSE fit-kidesei. A gálaestet bál követte, ahol a Syncron Band zenélt.