Hírek



2016. 02. 19.
Csaba testvér Észak-Komáromban

Két napig a Komáromi járásban tartott előadásokat, végül misét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, illetve gyermekmentő szervezet létrehozója.

Böjte Csaba szerdai gútai látogatása után csütörtökön délelőtt a Selye János Egyetem hallgatóságával osztotta meg gondolatait, délután pedig a XXI. Komáromi Pedagógiai Napok gimnáziumi aulában összegyűlt résztvevőit jutalmazta szeretetével, végül a Szent András-templomban misézett. Az érdeklődők valamennyi helyszínen megvásárolhatták és dedikáltathatták könyveit, illetve adományozhattak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.



A Helios Spes Polgári Társulás, a Szent Ferenc Alapítvány felvidéki önkéntesei meghívásának eleget tevő Csaba testvér a Városházán Észak-Komárom polgármesterével, Stubendek Lászlóval és Knirs Imre alpolgármesterrel, valamint Molnár Attilával, Dél-Komárom polgármesterével is elbeszélgetett, majd emlékbejegyzést tett a város krónikájába.

(Forrás: hirek.sk)