Hírek
Első idei meccsét nemrég hazai pályán vívta az SZPK férfi felnőtt csapata. A középmezőnybe tartozó fővárosi IBK Cartoon Heroes csapatát fogadták. Nehéz meccsnek néztek elébe a fiúk, hiszen a hazai pályára való visszaszokás is nehezítette a játékot.
- A győzelem azt jelenti, hogy az alapszakasz második helyén állunk. A Cartoon Heroes negyedikként szintén bejutott a döntőbe. A szabályok szerint a harmadik helyezettel játsszunk, március 5-én hazai pályán. Két győzelemig tartó párharcban dől majd el, hogy ki nyeri a döntőt - tudtuk meg az edzőtől.
Remek játék jellemezte az SZPK OB II-es csapatának eddigi szezonját is. A bajnokságot toronymagasan vezető együttes edzőjével, László Péterrel beszélgettünk a szezonkezdetről, a jelenlegi helyzetről és a folytatásról. A fiúk ezúttal az első osztályú Ares HC csapatát fogadták.
- Úgy indítottuk az őszi szezont, hogy szeretnénk az első háromba kerülni. Öt játékosunk felkerült az OB I-be, így 5 fiatal játékos érkezett hozzánk. A szezonban komoly ellenfeleket kaptunk, két OB I-es csapat került az OB II-be, de sikerült veretlenül zárnunk a decembert, és mind a nyolc meccsünket megnyertük. Az idei első mérkőzésünket nagy fölénnyel hoztuk. Mindez felkészülés volt, a harc a magyar kupa első négy helyéért folyt - mondta az edző.
Az SZPK játékosai remek hazai közönség előtt magabiztos győzelmet arattak az első osztályú Ares HC ellen. Sorra születtek a hazai gólok, hol a fiatalok, hol a már tapasztalt rókának számítók találtak a hálóba. A találkozó 11:3-as győzelemmel zárult, így a fiúk ismét a legjobb négy között vannak. A folytatásról az edző óvatosan nyilatkozott, hiszen az ellenfelek magasabb szinten állnak.