Hírek



2016. 05. 20.
Átadták az úszódiplomákat

Az önkormányzat négy évvel ezelőtt indította el azt a programot, melynek célja, hogy minden komáromi gyermek tanuljon meg úszni. Május 18-án a Brigetio Gyógyfürdőben dr. Molnár Attila polgármestertől, Turi Bálint alpolgármestertől és Kovács Károly ügyvezető igazgatótól azok a kisiskolások vehették át oklevelüket, akik sikeresen teljesítették a programot.


Az úszásoktatáson először nagycsoportos óvodásként vesznek részt a gyerekek, majd a program első és második osztályban is folytatódik.

- Éves szinten hatszáz gyermeket érint, ők ősszel és tavasszal 10-10 órában sajátítják el az egyes úszásnemeket. Ez a 60 óra elegendő ahhoz, hogy vízbiztonságot szerezzenek, és három úszásnemben tudjanak úszni. Az úszás azért kiváló sport, mert életünk végéig űzhetjük, nem terheli meg az izmokat és az ízületeket - tudtuk meg Turi Bálint alpolgármestertől, aki hozzátette, hogy a tehetséges fiatalok nem kallódnak el, hiszen a legjobbak a helyi úszóklubnál folytathatják.

Dr. Molnár Attila kiemelte, a kezdeményezés, majdnem egyedülálló, nagyon kevés olyan település van ma hazánkban, ahol az önkormányzat teljes támogatását élvezi egy ilyen jellegű program. Városunk vezetője hozzátette, fontos számukra a szülők pozitív visszajelzése is.

- Az önkormányzat éves szinten 3 millió forintot költ a programra. A jövőben folytatjuk, sőt tervezzük a hozzá illő infrastruktúra bővítését is. A napokban terjesztjük a városi képviselő-testület elé, hogy egy olyan tanuszoda létesüljön Komáromban, ahol az úszás mellett a vízilabdával is kiemelten foglalkozhatnának majd – tette hozzá a polgármester.


Galéria: Átadták az úszódiplomákat