Hírek
Kilenc évvel ezelőtt hiánypótló eseményként indult a Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal a Mozdulj együtt Komárom! elnevezésű sportprogramja, melyhez sporttörténeti vetélkedő és a szuperbajnok verseny is kapcsolódik. A Kerekasztal rendezvényének köszönhetően több száz óvodás, gyermek és felnőtt sportol együtt a Sportcsarnokban.
- Minden évben bőségesen van téma, idén a labdarúgó Európa-bajnokság és riói olimpia került a fókuszba. A tíz feladatból álló kérdéssor közt volt tippelős, képfelismerős és hagyományos totó egyaránt. A feladványt Vizeli Csaba, a Kerekasztal alelnöke állította össze. Elsősorban nem a tanulók lexikális tudására voltunk kíváncsiak, hanem arra, hogy mennyire követték nyomon az eseményeket - tudtuk meg a Kerekasztal elnökétől, Vörösházi Tibortól. A fiatalok láthatóan sokat készültek a megmérettetésre, így a jutalmazás sem maradt el, az első három helyezett érmet kapott, mindenki oklevéllel és könyvvel gazdagodott.
Az eseménysorozat november 25-én a Sportcsarnokban folytatódott, a Mozdulj együtt Komárom! nevet viselő vetélkedővel.
- Városunknak gazdag sportélete van, de a korábbi években igen népszerű sor- és váltóversenyek hiányoztak a palettáról. Ezért ilyen típusú versenyre hívtuk meg kilenc évvel ezelőtt a helyi intézményeket - mondta az elnök. A kezdeményezés az évek alatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend, idén mintegy száz óvodás vette birtokba a csarnokot. A gyerekeket dr. Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester köszöntötte. A délelőtt folyamán a középiskolások, majd délután az általános iskolások felső, illetve alsó tagozatosai versengtek egymással.
Az esti programra pedig a helyi sportegyesületeket várták a szervezők. Minden egyesület egy fiút és egy lányt delegált a megmérettetésre. Az idei év szuperbajnoka a KVSE Kémények kosárlabdacsapata lett, színeikben Molnár Alexandra és Rajkai Benito versenyzett.


















