Hírek
Idén huszadik alkalommal rendezte meg a szőnyi Bozsik József Általános Iskola a Bozsik-napot, az iskola névadójának, a legendás magyar labdarúgónak, az Aranycsapat tagjának tiszteletére. A színvonalas sportesemény a hagyományokhoz híven az olimpiai zászló felvonásával, és az olimpiai láng meggyújtásával vette kezdetét. A galambröptetést követően a diákok kézilabdában és labdarúgásban mérték össze tudásukat. Az eseményen a képviselő-testület több tagja mellett dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester is részt vett.
Bozsik József fia, Bozsik Péter is részt vett a rendezvényen, aki az ifjú sportolók képzeletbeli vándortarisznyájában - az apai hagyatékból merítve - sok bölcs tanítást hozott magával.
- A sport az túl azon, hogy egészség, szenvedély, szeretet és játék, emberré is nevel. Megtanít szerényen nyerni és emelt fővel veszíteni. Az életben is, ha nyersz, szerényen kell fogadni, a csapásokat, vereségeket pedig emelt fővel elviselni – mondta Bozsik Péter az édesapjáról elevezett új interaktív emlékfal avatóján az iskola aulájában.
- Jubileumi rendezvény lévén intézményünk igyekezett többet, mást nyújtani, így idén sor került a Bozsik-relikviák felújítására is. Elkészült a modern Bozsik-fal, aminek a terveit a rajztanárunk, Bognár Balázs készítette, a falon elhelyezett monitoron láthatók a korábbi Bozsik-díjasok-, valamint az elmúlt húsz esztendő Bozsik-díjasainak nevei. Bozsik József egyetlen olyan hazai labdarúgónk, aki 100-szor ölthette magára a magyar válogatott mezt. Nem utolsósorban olimpiai bajnokot is tisztelhetünk személyében. Azt kívánom, hogy tartalmas útravalót tudjunk adni a Bozsik diákjainak, hogy meg tudjuk őket tanítani becsületességre, tisztességre és az alázatos szerénységre – tette hozzá Thoma Ágnes.
A délutáni díjátadó gálán újabb Bozsik-díjasokat avattak. Dr. Molnár Attila polgármester, mások mellett, az intézmény bőkezű támogatásáért vehetett át elismerő díszoklevelet.
A Bozsik Kupa 2017 végeredménye:
1. Gárdonyi Géza Általános Iskola, Ács
2. Bozsik József Általános Iskola, Komárom
3. Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
4. Arany János Általános Iskola, Mocsa
A torna különdíjasai:
Legjobb kapus: Nyári Noémi (Feszty)
Legjobb mezőnyjátékos: Csinger Hanna (Gárdonyi)
Legeredményesebb játékos: Hajas Réka (Bozsik)
Futball:
1. Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
2. Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
3. Békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4. Szokolyi Alajos Tagiskola
Gólkirály: Óvári Balázs (Bozsik)
Legjobb játékos: Ágai Zsombor (Csík)
Legjobb kapus: Borbély Bence (Bozsik)




























































