Hírek



2020. 06. 23.
Teljes kapacitással működik a Brigetio Gyógyfürdő

A hétvégétől már teljes kapacitással működik a Brigetio Gyógyfürdő. Radics Török Tímea ügyvezető elmondta, a koronavírus-járvány kezdetén március 17- től kellett bezárni a népszerű fürdőt. Nagyon várták már az újranyitás lehetőségét. Június 20-tól szombattól már nem csupán a kültéri élménymedence és úszómedence, hanem a beltéri és kültéri gyógymedencék, a beltéri úszó és tanmedence, valamint a szaunavilág is fogadja a vendégeket.

A kültéri gyermek medence, a sószoba és a jakuzzi használatára még várnunk kell egy keveset. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet feloldása ne tévesszen meg bennünket, a jövőben is ugyanúgy kell vigyáznunk egymásra, hiszen a vírus jelen van. A fürdőzőknek fokozottan be kell tartaniuk az előírásokat; maszkot ugyan nem kell viselni, de ügyelni kell a másfél méteres védőtávolság betartására.
A Brigetio Gyógyfürdőben a beléptető pontokon, illetve mellékhelyiségekben mindenhol fertőtlenítőket helyeztek el, melyek használata javasolt. Érdemes az ajánlásokat betartani, a megelőzés feltételeit a fürdő megteremtette, közös erővel, együttműködve arra kell törekednünk, hogy visszaszorítsuk a vírus terjedését.
A turizmust kiváltképp érzékenyen érintette a járvány. Radics Török Tímea kiemelte, arra biztat mindenkit, hogy itthon, hazánkban töltse a szabadságát. A fürdőben is felhasználható a Szép Kártya mindhárom alszámlája, ez a vendégeknek anyagilag jelent segítséget, míg a fürdőnek a működését támogatja, ha helyben használják fel a szolgáltatást.
További jó hír, hogy június 22-től a gyógyszolgáltatások is elérhetőek. A Selye János Kórházzal közösen fogadják a betegeket, a pakolás és gyógymasszázs szolgáltatáson túl, már a vizes szolgáltatás is működik. Kezdetben az elmaradt kezeléseket pótolják, de új betegek jelentkezését is fogadják és keresik az új időpontokat számukra.
Természetesen szálláshelyeket is tudnak biztosítani. A Thermal Hotel és Camping, a Solaris Camping valamint a Carrier Hotel is a fürdő üzemeltetésében működik. A fürdő szálláshelyein foglalva a vendégek a szállás csomag részeként juthatnak fürdő belépőkhöz. Tehát aki hozzájuk érkezik automatikusan fürdőbelépőt kap, és akár már a korai óráktól használhatja a Brigetio Gyógyfürdő szolgáltatásait. A fürdő minden nap 9 este 8 óra között várja a vendégeket.