Október 3-án tartotta szezonzáró programját a Komáromi Horgász Egyesület. A szeles időjárás nem befolyásolta a fogás mennyiségét és a jókedvet.
A versenyen a fő hangsúly a nemes halakon volt, kiváltképp a pontyon, de a ragadozók, a fehér halak és a horgászok körében nem túl nagy népszerűségnek örvendő törpeharcsa is beszámításra kerültek az végeredménybe.
A horgászok vegyes technikával, úszós és fenekezős szerelékkel is próbálkozhattak a nagy fogás reményében.
A felnőtteknél végül Molnár Péter állt a dobogó legfelső fokára, akit a második helyen Horváth László, majd Gere Szabolcs követett. Az ifjúsági kategóriában Gregus Marcell remekelt, a második helyezést Zámbó Marcell, míg a harmadikat Szépe Máté szerezte meg. A Rüdiger kupa legnagyobb - mintegy 3,16 kg-os halát - fogó versenyzője Horváth László lett, aki különdíjban is részesült. A Komáromi Horgászegyesület legeredményesebb horgásza cím Gere Szabolcshoz került, 5,42 kg-os összfogással.
A kifogott halakat a verseny végén, a mérlegelést követően kíméletes módon visszaengedték a tóba. Ezzel az egyesületi versenyszezon lezárult. A tervek szerint a jövő évi május 1-jén indul.