Hírek




2020. 10. 26.
Terepgyakorlatot tartottak a kempelenes diákok

A komáromi szakközépiskola fontosnak tartja, hogy a honvéd kadét képzésben részvevő tanulók a tereptant, illetve a különböző képességi- és erőnléti edzéseket, ne csak a padban ülve és a testnevelés órákon ismerjék meg, hanem terepen is megtapasztalják, hogy mire képesek. Október 21-e rendhagyó nap volt a diákok életében; 9. osztályosok a koppánymonostori Szent Pál-szigeten gyakorlatoztak.


- A résztvevők különböző ügyességi és erőnléti feladatokat hajtottak végre. A gyakorlaton mintegy 60 fő vett részt, a helyi diákokhoz belügyi rendvédelmis növendékek is csatlakoztak. A nap kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy az egyes évfolyamok közötti kapcsolat erősödjön – nyilatkozta Kerekes László, létesítményvezető.

A fárasztó nap a gyakorlat tapasztalatainak megvitatásával ért véget. - Összességében elégedettek vagyunk a diákok hozzáállásával és teljesítményével – tette hozzá Kerekes László.

A képzéssel kapcsoaltos további információ a kempelensuli.hu oldalon, valamint az iskola Facebook-profilján érhető el.

Rendezvénynaptár

.

H
K
Sz
Cs
P
Szo
V

Érték és Hagyomány

a városi értéktár kiadvány

Hírlevél feliratkozás

A feliratkozást követően minden nap egy összefoglaló emailt fog kapni a napi hírekről, eseményekről, aktualitásokról.

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot