Hírek



2020. 10. 26.
Minden eddiginél fontosabb az Influenza elleni védőoltás beadatása

Néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a koronavírus járványra való tekintettel, minden magyar állampolgár számára ingyenesen elérhető lesz az Influenza elleni oltás. Az szérum beadását a háziorvosnál lehet igényelni.

- Az influenza fertőzés két, vagy akár három hétre is sérülékennyé teszi az emberi immunrendszert a következő fertőzésekre, ezért nagyon gyakran nem is a maga a vírus, hanem a szövődményeként fellépő bakteriális tüdőgyulladás az, ami akár halálhoz is vezethet - mondta dr. Kreft-Horváth Loránd háziorvos. Az egészségügyért felelős alpolgármester hozzátette, rendkívül fontos, hogy minél többen igényeljük az influenza elleni oltást. Feltételezhető ugyanis, hogy abban az esetben, ha a koronavírus legyengült immunrendszerrel találkozik, sokkal súlyosabb lesz annak lefolyása.

Az influenza elleni védőoltás, a koronavírus elleni védekezést is szolgálni hivatott, mivel a szakemberek szerint az oltás beadásával az egészségügyben dolgozók munkáját is segíthetjük, ugyanis a két vírusnak nagyon hasonló kezdeti tünetei vannak.

- Az első időszakban, ha bejön a szezonális Influenza- járvány, a tünetek alapján nehéz eldönteni, hogy egy kezdődő koronavírus vagy influenza fertőzéssel állunk-e szemben. Ha azonban már tudjuk, hogy a páciens felvette az influenza elleni oltást, akkor tudjuk, hogy inkább koronavírus fertőzésre kell gyanakodni – hangsúlyozta dr. Kreft-Horváth Loránd.

Az északi féltekén az influenza szezon kezdetét október végére, december elejére tehetjük, ami akár áprilisig is eltarthat. Éppen ezért az oltást érdemes minél hamarabb kérni, mivel a beadást követően akár 2-3 hétig is eltart, míg kialakul a védettség.

Az Influenza elleni vakcina igénylése e-mailben, vagy telefonos bejelentkezés alapján történik.

Kizárólag egészséges embereket oltanak be, akiknek akut panaszuk nincs. Az orvosok igyekeznek elkerülni a nagy tömegeket, ezért kérik a lakosság türelmét.