Hírek



2020. 11. 02.
Ex Libris díjban részesült Szőnyi Ferenc

2020. október 23-án adták át az Ex Libris díjakat. A Gubcsi Lajos alapította elismerést történelmünk ápolásáért, jelenünk tiszta magyar kultúrájáért és az új nemzedékek neveléséért legtöbbet tevő személyek és közösségek vehetik át évről évre. Az idei ünnepségen mások mellett a komáromi Vasember, Szőnyi Ferenc is kitüntetésben részesült.

Szőnyi Ferenc neve fogalom a sportkörökben, főleg, ha extrém kihívásokról van szó. Az 56 éves ultratriatlonista ugyanis olyan emberfeletti megmérettetéseken vett már részt, mint pl. a Himalájában rendezett 480 km hosszú Hell Ultra Running, amit a világon elsőként teljesített kétszer is, ráadásul világcsúcsot is sikerült felállítania. De indult már 10-szeres és 20-szoros Iron Man versenyen is, utóbbin, Mexikóban, két alkalommal.

- Ez az elismerés egyfajta összegzés is, hiszen két évvel ezelőtt megkaphattam a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét. Nyilvánvaló, hogy ez egy „nemzetibb” díj, amellyel nem csupán a sporteredményeimet, de a magyarságtudatomat is méltatták –
nyilatkozta a díj kapcsán a Vasember.

A világjárvány, a versenyzés tekintetében, sok tervet felülírt, de Szőnyi Ferenc ennek ellenére mégis bizakodó a jövővel kapcsolatban, hiszen elmondása szerint 2021-ben is szeretne ultratriatlonban indulni Svájcban, valamint a New Orleans-ban tervezett 20-szoros távú Iron Man versenyre is kapott felkérést. Ezek mellett Norvégiában is szerepelni szeretne egy 120 km-es futóversenyen, melyre jövő én nyarán kerülne sor.