Hírek




2020. 11. 12.
Ingyen utazhatnak a buszokon és a vonatokon az egészségügyi dolgozók!

Komáromban is térítésmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket 2020. november 11-től az egészségügyi dolgozók valamint a védekezésben részt vevő, orvos- és egészségtudományi hallgatók.

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan, díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatain. A jogosultságot igazolni kell.

Az egészségügyi dolgozók a személyazonosság igazolására alkalmas okmány (pl. személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély) és az egészségügyi intézmény által kiállított igazolás együttes felmutatásával, a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, illetve egészégtudományi képzésben részt vevő hallgatók pedig a hallgatói jogviszonyt igazoló igazolvány és az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított igazolás együttes felmutatásával igazolhatják, hogy jogosultak a kedvezmény igénybevételére. Az utazási kedvezmény vasúton a 2. kocsiosztályra (a helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre és a pótjegyre), illetve a Volánbusz minden helyi és helyközi járatára érvényes.


Rendezvénynaptár

.

H
K
Sz
Cs
P
Szo
V

Érték és Hagyomány

a városi értéktár kiadvány

Hírlevél feliratkozás

A feliratkozást követően minden nap egy összefoglaló emailt fog kapni a napi hírekről, eseményekről, aktualitásokról.

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot