Hírek



2020. 11. 16.
Új helyi lelkésze van az evangélikus egyházközségnek

Szeptember 1-től Nagy Gábor látja el a Komáromi Evangélikus Egyházközség lelkészi feladatait.


Elmondása szerint még a középiskolai évei alatt kapott elhívást az evangélium hirdetésére. Az egyetemi tanulmányok után Súrra került, mint gyakornok, majd segédlelkész lett, végül a gyülekezet parókus lelkipásztorrá választotta, így immár 11 éve végzi a szolgálatot a településen.

- Családunkban nyaranta, anyai nagymamám vigyázott ránk. Az együtt töltött időben nagyon sok időt szánt a hitre nevelésre, tőle tanultunk imádkozni is. Ő volt az, aki inspirált engem a hitéletben, ugyanakkor a gyülekezettől is nagyon sok impulzust kaphattam már ekkor –
idézte fel régi emlékeit a lelkipásztor.

Városunkban jelenleg nincsen helyben lakó lelkész, a jövőben azonban szeretnék elérni, hogy betöltésre kerüljön a szolgálati hely, hogy a lelkész teljes figyelmével pásztorolhassa a gyülekezetet.

A koronavírus járvány korlátozta a közösségépítő tevékenységeket, ugyanakkor ameddig csak lehet, megtartják a vasárnapi istentiszteleteket, természetesen a biztonsági előírások szigorú betartásával.

Nagy Gábor elmondta, csendben, türelmesen, imádságos szívvel várják a pandémiás időszak végét, és készülnek arra, hogy újból kitárhassák kapuikat.

A lelkipásztor jelenleg két teológussal együtt végzi a szolgálatokat, akik minden hónap második, illetve negyedik vasárnapján hirdetik az igét.

A gyülekezet Facebook-és Youtube oldalán az aktuális hitéleti hírek mellett az istentiszteleti alkalmak is megtekinthetők.