Hírek



2020. 11. 22.
Már karácsonyra próbál a frissen alakult Tátika Bábcsoport

Nagy lelkesedéssel próbált november 18-án az újonnan alakult Kemencés Tátikák bábcsoport. A máltais fiatalok csapata egy karácsonyi történetet próbál a közelgő ünnepekre.

- A pandémia miatt nem tudtunk jelen lenni a városi sport- és kulturális rendezvényeken, nem kerülhetett sor a hagyományos, évenkénti paralimpiánkra sem. Ezért született meg az ötlet, hogyha a közösségi eseményeken nem tudunk ott lenni, akkor legalább az intézmény falain belül szervezzük meg a programokat. A népmese világnapi műsorunk után Lovászné Vass Andrea óvodapedagógus keresett fel bennünket, aki elmondta, hogy egy, a Kemence Egyesület által elnyert pályázat jóvoltából intézményünk ellátottjai bábos képzésben részesülhetnek – nyilatkozta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi vezetője, Ravaszné Takács Márta.

A gondolatot tett követte, így az egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett most már kéthetente zajlanak a foglalkozások.

A Komáromi Helyi Akció Csoport által kiírt pályázaton elnyert a „Báb csodákra képes” elnevezésű projekt alapvető célja a társadalmi befogadás és az együttműködés elősegítése.

- A fiataloknak óriási lehetőség ez program – nyilatkozta Pokornyiné Pintér Ildikó logopédus, gyógypedagógus, aki hozzátette, a tehetség kibontakozásának lehetőségét mindenképp meg kell adni a tagok számára!

A Tátika Bábcsoport előadását a tervek szerint karácsonykor, online formában tekintheti meg a közönség.