Hírek



2020. 12. 07.
Bemutatjuk a „Rüdiger-tavi mesék” című könyvet

A fenti címmel készül egy új, foglalkoztató komáromi mesekönyv. A kötet megálmodója és szerzője Fiknerné Sulcz Ágnes, aki gyermekeivel sok időt töltött és tölt el szabadidejében a tavak körül.


A séták során a gyerekekkel számos helyi élőlényt sikerült megismerni, köztük ritka fajokat is, melyeknek jelentős része védett, vagy fokozottan védett besorolású. Kiderült, hogy a Rüdiger-tó, az egyéb városi tavakhoz képest jóval gazdagabb flórával és faunával rendelkezik. A helyben megfigyelt madárfajok száma több mint ötven, mely közel egyharmada vízi, vagy vízparti madár:

Fontos megemlíteni az itt élő emlősöket is, többek közt olyan fokozottan védett fajokat, mint a hód, vagy a vidra. A gazdag élővilág bemutatására információs táblákat is kihelyeztek nemrég a helyszínen.

- A mesekönyv történeteinek főhőse Tóbiás, a levelibéka – árulta el a szerző, majd hozzátette: a kíváncsi zöld kisbéka izgalmas kalandba bonyolódik, a történetek jóvoltából pedig megismerhetjük a Rüdiger-tó valamennyi lakóját.

A kötet fő célja, hogy a gyerekeket valós információkhoz juttassa. Bemutatásra kerül a terület növényvilága, csakúgy, mint a helyben élő rovarok, halak, hüllők, kétéltűek, madarak és emlősök élete is. A mesékben szereplő állatokról és növényekről illusztrációk is láthatók a könyvben, melynek részét képezi egy foglalkoztató is. A tervek szerint a mesekönyv e hónap közepére készül el, melyet a szerzőnél lehet megvásárolni.