Hírek



2020. 12. 13.
Rendhagyó módon érkezett a Mikulás városunkba

A koronavírus miatt idén elmaradt a hagyományos mikulásváró, ezért ezúttal csokivadászatra hívták a komáromi gyereket. Szaloncukrokat lehetett kutatni a fák és bokrok ágai között a Molajban, Szőnyben, a belvárosban a Jókai téren, a Jókai ligetben, a Szabadság téren, valamint Koppánymonostoron.

- Úgy gondoltuk, hogy a gyerekek nem maradhatnak a meglepetés öröme nélkül, ezért Zsédenyiné Horváth Krisztinával, a Városgazda Kft. programszervezőjével azon ötleteltünk, hogy mi az a kontaktust nem igénylő lehetőség, amivel meglephetnénk a gyerekeket – mondta el Hajnal Dóra, önkormányzati képviselő. A Humán bizottság elnöke hozzátette, a helyszínekre több kiló szaloncukrot helyeztek ki, olyan magasságba, hogy a legkisebbek is elérjék.

A szervezők célja csupán annyi volt, hogy örömöt vigyenek a gyerekek szívébe. Hajnal Dóra megköszönte minden segítőnek az odaadó munkát, akik közül kiemelte a helyi kulturális intézményeket és azoknak vezetőit, valamint a magánszemélyeket.

Ha rendhagyó módon is, a gyerekek találkozhattak a Mikulással, hiszen szánjával bejárta a várost, és ha a szánról ezúttal nem is szállhatott le, minden gyermeknek integetett az utakon.