Hírek



2021. 03. 08.
Ismét győzelemmel zártuk a megyei rangadót

Az NB II férfi felnőtt bajnokság Észak-nyugat csoport 15. fordulójában Tarjánban lépett pályára a KVSE március 7-én. Ismét 6 gólos győzelmet sikerült elérnie csapatunknak a megyei rangadón.



Tarján SE – Komárom VSE | 23:29 (13:14)

Tarján SE: Gazda-Pusztai, Schneider, Korali – Sebestyén 2, Endrédi 11 (5), Suszter, Hajdú 4, Vass 2, Balogh 2, Szegedi 1, Batta, Frank, Lizanecz, Kiss, Barna 1, Vincellér
Komárom VSE: Eichkern, Bohuniczký – Farkas B. 4, Szakács T. 1, Oross 5, Pekár, Kisék B. 5, Szakács P. 1, Harsányi 5 (3), Jaczkó, Németh, Lencse, Hollós, Mizser 2, Schneider, Farkas Á. 6

Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a tarjáni csapat a második helyet tölti be a tabellán, mindössze egyetlen, ellenünk elszenvedett vereséggel. Az előjelek sem mutatták azt, hogy könnyebb mérkőzésre számíthatunk, hiszen balszélsőnk Hollós Péter a bemelegítésnél szenvedett kisebb sérülést, emellett még sérültjeink és betegeink is voltak. Mindezek ellenére természetesen a két pont volt a cél a találkozón a részünkről, ezt vezetőedzőnk Nagy Péter is többször kihangsúlyozta. Jó tempóban kezdődött a mérkőzés, ami egészen a 10. percig egy adok-kapok gólváltással zajlott.


Ezután csapatunk Kisék Bence vezérletével 4 gólra ellépett a hazai gárdától. A huszadik perc tájékán a jó védekezésünknek köszönhetően többször is támadhattunk a hat gólos előnyért, ám egy támadás során az addig remekül kézilabdázó irányítónk, Kisék Bence szintén sérülést szenvedett – amivel később pályára sem tudott lépni – így a kissé zavarttá vált szituáció során a hazai együttesnek sikerült visszajönni a mérkőzésbe és a félidőre 1 gólos vendég vezetéssel mehettek a csapatok. Félidő 13:14.


A második játékrészt kifejezetten jól kezdte a csapat. Már az első félidőben is szembesülnünk kellett védekezésben a tarjáni csapat vesszőparipájával, a Sebestyén Máté által vezényelt 7-6 elleni játékkal. Mizser Márton szűk zavaró védekezése és a kapuban olykor bravúrokat bemutató Eichkern Levente védéseivel sikerült 4-5 gólos távolságon tartani. Támadásban Farkas Ákos és Farkas Beni átlövései és Harsányi Gergely – Oross Dani átlövő-beálló kapcsolata rendre góllal fejezte be a támadást, így a végére sikerült ismét 6 gólos győzelmet elérnie a csapatnak a megyei rangadón. Végeredmény 23:29.