Hírek



2021. 03. 22.
Jó ütemben haladnak az oltások városunkban

A koronavírus harmadik hullámának felszálló ágában rengeteg a megbetegedés Komáromban is. A fertőzés gyakorisága a fiatalabb korosztálynál figyelhető meg. A robbanásszerű megbetegedést 90%-ban a brit mutáns okozza.


-Az oltások a megfelelő ütemben haladnak, napjainkban még a 80 éven felülieket oltjuk. A Selye János Kórházban is kialakításra kerültek oltópontok, illetve a lehetőségekhez mérten a háziorvosok is adják a vakcinákat - tájékoztatott dr. Kreft-Horváth Loránd háziorvos, egészségügyért felelős alpolgármester.

A vakcinálást követően minden beoltott oltási igazolást kap annak igazolására, hogy megkapta a védőoltást. A későbbiekben a beoltottak postai úton, névre szóló, a védettséget igazoló plasztikkártyát is kézhez kapnak.

Az elmúlt hetekben több olyan eset is előfordult, hogy valaki megkapta az első védőoltást, majd a második védőoltás előtt megfertőződött. Ennek oka, hogy a két oltás között nem volt idő annak a 70-80%-os védettségnek a kialakulására, amit az első fázisban a vakcina biztosítani tud. Az ebben az időben megfertőződött személyek esetében azonban így is sokkal enyhébb a betegség lefolyása, mint a be nem oltottaknál.

Továbbra sincs kiemelkedő mértékű influenza megbetegedés sem országosan, sem Komáromban.

-Fel kell azonban készülnünk ugyanis előfordulhat, hogy ősszel újult erővel támad az influenza. Ezért fokozottan kérek mindenkit, hogy továbbra is éljen az influenza elleni védőoltás beadásának lehetőségével - emelte ki a háziorvos.

Dr. Kreft-Horváth Loránd hangsúlyozta: ez azért fontos, mert ezzel az oltással egy, a későbbiekben esetlegesen megjelenő erősebb influenza törzs ellen is védettséget szerezhetünk.