Hírek



2021. 04. 15.
Észak- és Dél-Komárom már készül a Klapka 200 ünnepségsorozatra

Klapka György születésének 200. évfordulóját 2020-ban közösen ünnepelte volna Észak- és Dél-Komárom. A járványhelyzet miatt azonban ez a program is elhalasztásra került. A két önkormányzat együtt pályázott az ünnepségsorozatra, melyet idén szeretnének megvalósítani. Az ünnepségsorozatra a Kisprojekt Alap által támogatott SKHU/WETA/1901/4.1/220 kódszámú, Klapka 200 című pályázat keretén belül kerül sor. A pályázaton a két város összesen 31.925,45 euró támogatásban részesült.

- Bár egy kültéri kiállítás és egy kiadvány megvalósulhatott, sok rendezvényt kénytelenek voltunk elhalasztani tavaly! De a közös terveinkről nem mondunk le! Az idei esztendőben mindezeket szeretnénk pótolni – tájékoztatott Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere.




A programsorozat jóvoltából Klapka György személyét és korát szeretnék közelebb hozni a komáromiakhoz, melyek által méltán lehetünk büszkék a tábornokra és a komáromi várvédőkre. Kiemelten fontos részét képezik a projektnek azok a tárgyi eszközök: kifestők, foglalkoztatók, melyek az óvodás és iskolás gyermekek részére készültek.

A pályázaton elnyert összegből az észak-komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ egy olyan korszerű keverőpultot is tudott vásárolni, mely amellett, hogy a Klapka című rockopera bemutatásának minőségét emeli, a város későbbi kulturális életének minőségi javulását is nagyban elősegíti.

Dél-Komárom részéről ugyancsak beszerzésre kerül egy hangosító berendezés, bemutatásra kerül a Klapka című rockmusical, valamint több iskolai, óvodai tematikus rendezvény valósul meg.

- A programsorozat egyes részeit igyekszünk digitalizálni, hogy az online térbe feltöltve minél több érdeklődőhöz eljussanak – tette hozzá Keszegh Béla.