Hírek



2023. 06. 27.
Pekler Zalán olimpiai kvótát szerzett, majd aranyérmes lett

Pekler Zalán olimpiai kvótát szerzett, majd aranyérmes is lett a kisöbű szabadpuska összetett számában vasárnap az Európai Játékok Wroclawban zajló sportlövőversenyén.



Klasszisunk a 3x20 lövéses alapversenyből 593 körrel a harmadik helyen került be a nyolcas döntőbe, melyben két olyan sportoló volt, akinek volt már kvalifikációja a nyári játékokra, így Pekler az aranyért hét, a kvótáért öt riválissal küzdött meg. A fináléban fokozatosan javuló teljesítménnyel a magyar lövő a második helyen zárt és bekerült az aranymeccsbe, amivel megszerezte a kvótát, miután döntős riválisa a párizsi helyét már korábban megszerző cseh Jiri Privratsky volt.

A győzelemért rendezett mérkőzést aztán simán, 16-10-re nyerte meg Pekler Zalán, aki harmadik EJ-aranyérmét gyűjtötte be azok után, hogy csütörtökön Mészáros Eszterrel a légpuska vegyescsapatban, szombaton pedig Hammerl Somával és Péni Istvánnal a légpuska férfi csapatversenyében diadalmaskodott.

"Nyilván nagyon boldog vagyok a három arannyal, de az igazi örömöt a kvóta jelenti. Ezért jöttem ide, az volt a célom, hogy most meglegyen és akkor az augusztusi világbajnokságra nyugodtabban utazhatok majd el. Szerencsére sikerült" - nyilatkozta az MTI-nek a komáromiak klasszis lövője.

A 23 éves sportoló idén eddig legfőképp légpuskával remekelt, áprilisban és májusban is világkupát nyert és vezeti a világranglistát. Tíz méteren ugyanakkor csak a csapatversenyekben jött ki neki a lépés az EJ-n, vegyesben Mészáros Eszterrel, a férfiak viadalában pedig Hammerl Somával és Péni Istvánnal diadalmaskodott, az egyéniben viszont hat tizeddel lemaradt a fináléról.

A pénteki egyéni csalódott volt, mint mondta, kicsit jobban izgult a kelleténél, amin javítania kell, ugyanakkor igyekezett pozitív maradni és hangsúlyozta, hogy az összetettben is reális esélye van a kvótára.

"Ma reggel úgy keltem, hogy éreztem, jó lesz, jó formában vagyok. Aztán az alapverseny remekül sikerült, az 593 kör nagyon magas eredmény, örültem neki" - jegyezte meg Pekler, aki a fináléban az izgalommal és a csarnokban uralkodó meleggel is sikeresen küzdött meg. "Szerencsére a döntőben sikerült erős tizeseket lőnöm. Izgultam, de jól ment a verseny " - tette hozzá. A fináléban sokáig nagyon jó helyzetben volt a magyar lövő, magabiztosan az első-második helyeken állt, a végén azonban majdnem kicsúszott a kezéből a kvóta. "Schmirl valóban elém került. A helyzetben az volt a speciális, hogy előttem lőtt, végig láttam az eredményeit. Nem vagyok kárörvendő, de őszintén szólva nagyon örültem a rontásának."

Pekler Zalán az országnak szerzett kvótát, karrierje során először, mégsem az első olimpiájára kezdheti meg a felkészülést, mivel már a tokiói játékokon is szerepelt.