Hírek



2023. 08. 28.
Egyre népszerűbb a honvéd kadét képzés Komáromban

Mozgalmas napokon vannak túl a komáromi Kempelen Farkas Képesség és Tehetségfejlesztő Alapítványi Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kadétjai.


Első körben 10 napos szakmai gyakorlaton vettek részt a diákok, amelynek során többek közt megismerkedtek a Parlament koronaőreinek munkájával, eltöltöttek egy napot az MH Klapka György 1. Páncélosdandárnál, és látogatást tettek a Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, Győrött.

Augusztus 21-én kezdetét vette a Békatábor is, ahol az új tanévet kezdő diákokat fogadták. A fiatalok amellett, hogy megismerhették leendő osztálytársaikat, találkozhattak oktatóikkal is és belekóstolhattak abba a közegbe, melyben az elkövetkezendő öt évet töltik majd.

- A kadétok megkapták az egyenruhákat, részt vettek egy alaki foglalkozáson, majd meglátogattuk a Monostori Erődöt, ahol a tárlatvezetés mellett egy puskamustrán is részt vettünk – számolt be az eseménydús napokról Kerekes László, a Honvéd Kadét Program instruktora.

A tábor során nem maradhattak el természetesen a versenyek, ügyességi feladatok és a lövészet sem.

Az instruktor kiemelte, hogy a Komáromban nyílt szak nagy népszerűségnek örvend, ennek ékes bizonyítéka, hogy az ország több pontjáról is érkeznek tanulók, valamint hogy az idei tanévben két osztályt is indulhatott.