Hírek



2023. 08. 30.
Idén is számos diák önkénteskedett a REX-nél

A helyi önkéntességet vállaló diákok körében nagy népszerűségnek örvend a Komáromi Rex Állatmenhely. Mandel Gézától, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy 2023-ban 25 tanuló jelentkezett, akik oroszlánrészt vállaltak a munkákban a nyár folyamán.

- Ezzel a tevékenységgel 50 órányi közösségi szolgálatot tudtak teljesíteni a diákok, de sokan ezt követően is maradtak és önzetlenül segítenek nekünk, amit ezúton is köszönünk – mutatott rá a menhely vezetője.

A diákok reggelente kezdték a munkát, amikor is megetették az állatokat és kitakarították a kenneleket, majd sétáltatták a kutyákat és rendbe tartották a területet. A nagy kánikula miatt fokozott figyelmet igényeltek a négylábúak, így természetesen naponta többször végezték az itatást is.

Örömteli, hogy az örökbefogadások száma nem csökkent a nyári időszakban sem, a macskák száma azonban továbbra is nagyon magas, így jelenleg nem tudnak több cirmost fogadni.

A menhely egyébként idén lesz 10 éves. A kerek évforduló alkalmából családi napot rendeznek az október 4-i állatok világnapja alkalmából.