Hírek



2023. 08. 30.
Egyre többen érdeklődnek a helyi Kosár Közösség iránt

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, az áprilisban megalakult Komáromi Kosár Közösség azzal a céllal jött létre, hogy ellátási lánccal kösse össze a helyi vállalkozókat és termelőket. Ennek köszönhetően a termelők portékái a lehető legrövidebb úton juthatnak el a vásárlókhoz.

Az első találkozást követően megalakult a Vidék Kosara Egyesület is, mely elsősorban a komáromi termelők munkáját hivatott segíteni. Gucsi-Végh Ivett, a szervezet képviselője augusztus 27-én várta az érdeklődőket a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol dr. Gyulai Iván ökológus előadását hallgathatták meg a résztvevők.

- Ahhoz, hogy ne csak mennyiségi, hanem minőségi termelés alakuljon ki, a termelőknek meg kell tanulniuk elsősorban azt, hogy miként kell jól termelni és jót termelni – hangsúlyozta a főszervező.

Gucsi-Végh Ivett hozzátette: szeretnénk megmutatni a termelőknek, hogy miként tudnak fenntartható kerteket kialakítani és művelni, amelynek köszönhetően magas minőségű termékek kerülhetnek az asztalokra.

A társaság jövőbeni célja, hogy egy webáruházat hozzon létre, ahol a vásárlók megrendelhetik a termékeket, amiket aztán heti rendszerességgel átvehetnek a művelődési ház udvarán. A webáruház-program mellett szakmai kirándulásokkal, fórumokkal és hasznos előadásokkal szeretnék bővíteni.