Hírek



2023. 10. 04.
Igazán jól sikerült a sportnap a Jókaiban

A Magyar Diáksport Napja elnevezésű országos méretű rendezvénybe a Komáromi Jókai Mór Gimnázium is bekapcsolódott.


A jeles nap ezúttal amiatt is rendhagyó volt, mert az intézmény lehetőséget kapott arra, hogy egyúttal az Aktív iskola programban is részt vegyen, így a két projekt jóvoltából egy igazán nagy volumenű, remek sportesemény valósulhatott meg. 

- Voltak, akik történelmi kerékpártúrán vettek részt, mások a Spartathlon futóversenybe kapcsolódtak be, de nagyon sokan vettek részt a mintegy tizennégy állomásból álló izgalmas vetélkedőben is – mondta el Pőcze László, a Jókai Mór Gimnázium testnevelőtanára, aki hozzátette: ez a nap nem az eredményekről szólt, hanem hogy mindenki mozogjon egy kicsit és jól érezze magát.

A programok lebonyolítását a diákönkormányzat lelkes tagjai, illetve az gimnázium tanárai biztosították a nap folyamán.