Hírek



2023. 11. 06.
Szellemes szellemekkel zajlott a tárlatvezetés a Látogatóközpontban

Valódi szellemjárás volt október 31-én, a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban, ahol a múzeumok őszi fesztiválja keretében gyertyafényes tárlatvezetéssel várták a közel száz érdeklődőt. A látogatók a séta során egy–egy kísértettel találkozva ismerkedhettek meg a kiállításokkal, és számos érdekességet tudhattak meg az egyes tárgyakról, személyekről.

(FOTÓ: Szellemes történeteket hallgathattak a látogatók a múzeumban)

- A rómaiak szerint az elhunytak lelke évente három alkalommal térhetett haza az alvilágból. Annak függvényében, hogy a hozzátartozók hogyan végezték el ebben az időben az áldozatbemutatásokat, hogyan tartották rendben a nyughelyet, a lelkek ártó, vagy segítő szellemmé változtak. A rendezvény mondanivalója részünkről az volt, hogy halottaink emlékét nekünk is kötelességünk ápolni – magyarázta Számadó Emese, intézményvezető.

Az esemény szerves részét képezte a nemrégiben megnyílt Jankovics István tárlat megtekintése is, ahol ugyancsak megdöbbentő információkkal bővült a résztvevők tudástára.