Hírek



2023. 11. 08.
Már online is rendelhetünk a helyi termelők portékáiból

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a Komáromi Kosár Közösséget még ez év áprilisában kezdte el megszervezni Gucsi-Végh Ivett és Gucsi-Végh Tímea azzal a céllal, hogy a helyi termelőket népszerűsítsék a nagyközönség előtt. A közösség motorja a Vidék Kosara Egyesület.

(FOTÓ: Óriási volt az érdeklődés a Kosár Közösség első átadási napján)

A közelmúltban az egyesület útjára indította a komaromikosar.hu weboldalt is, ahol a vásárlók már online is megrendelhetik a helyi termelők portékáit, majd az összeállított kosarat egy megadott időpontban vehetik át. 

Az első összeállított csomagok átvételére november 3-án kerülhetett sor a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahová mintegy félszáz kosárnyi megrendelés érkezett.

- A csomagokat ezúttal két kategóriába osztottuk, úgy, mint kézműves termékek és termelői élelmiszerek. Az élelmiszereken belül a legtöbb megrendelés és a legnagyobb igény a sajtokra, zöldégekre és gyümölcsökre, valamint savanyúságokra és tejtermékekre érkezett – foglalta össze röviden Gucsi–Végh Ivett.

A weboldalon a kosár minden héten szombaton éjfélkor nyílik meg, majd szerda éjfélig lehet leadni a rendeléseket. Az átadási nap péntekenként 16 órától 18 óráig tart a szőnyi művházban.

Az első napot, mely egyúttal közösségi találkozó is volt, a szervezők mindenképpen emlékezetessé szerették volna tenni, így számos ínyencséggel várták az érkezőket, akik közösen fogyasztották el a kihelyezett nyalánkságokat, sajtokat, édességeket.

A következő átvételi napra a tervek szerint november 10-én kerül sor, amelynek ezúttal is a Petőfi Sándor Művelődési Ház ad majd otthont.