Hírek



2023. 11. 15.
A komolyan vett könnyűzene - szakmai nap a zeneiskolában

November 10-én szakmai napot tartottak az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola Magánének Tanszakján, ahol a tanárok és a növendékek, a könnyűzene műfajával kapcsolatban kaphattak hasznos tanácsokat. 

- Nem véletlen, hogy a könnyűzenére esett a választásunk ezen a szakmai napon, hiszen egyetlen énekes és egyetlen zenei előadó sem tud csakis a klasszikus és a komolyzene műfajának tanulásában kiteljesedni. Számos alkalommal kapunk olyan felkéréseket, amikor a könnyűzenében kell megnyilvánulnunk, melyeknek nagy örömmel teszünk eleget – mondta el Chrisztu Olympia, az intézmény énektanára.

A szakmai napot a zeneiskola egykori diákja, László Kata vezette, aki hasznos útmutatást tartott a résztvevőknek. 

- Nagy örömmel tettem eleget a meghívásnak és örömmel tarottam kurzust a tanulóknak – jelentette ki a Kőbányai Zenei Stúdió tanára.

A programon a Tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei is, akik ugyancsak számos ismert könnyűzenei dallamot idéztek fel a szakmai nap folyamán.