Hírek



2023. 12. 11.
Kicsik és szépkorúak, egyaránt várták a Mikulást Komáromban

A komáromi civil szervezetek és intézmények egyaránt bekapcsolódtak a Mikulás-rendezvényekbe, hiszen ezt az ünnepet kisebbek és nagyobbak, minden évben egyaránt nagy izgalommal várják.

(FOTÓ: A Mikulás a Máltaihoz is ellátogatott)

Az Egressy Zeneiskolában Mikulás-koncertet rendeztek, ahol a tanulók a közönség előtt mutatták be tudásukat. A rendezvényre ezúttal nem a nagyszakállú, hanem Hópufi, a mókás hóember látogatott el.

- Ezen a hangversenyen általában a kicsik szerepelnek, akiknek ez hatalmas élmény, hiszen megmutathatják a szülőknek, hozzátartozóknak, hogy mit tanultak eddig – foglalta össze röviden Hozák Adrienn, az intézmény igazgatója.

A növendékek mellett a tanári kar is minden évben koncertet ad az adventi időszakban, így december 21-én, 18 órára nagy szeretettek várják az érdeklődőket a zeneiskola hangversenytermébe.

A Komáromi Nyugdíjas Egyesület, december 5-én tartotta meg, a mára már hagyományos Mikulás ünnepet, az Arany 17. Rendezvényközpontban, ahol a Komáromi Senior Örömtánc tagjai vidám és feledhetetlen pillanatokat varázsoltak a színpadra.

- Nagy örömmel fogadtuk a Télapó elveszett fenyőfája című előadást is, ezenkívül együtt énekeltünk, verseket mondtunk, az asztalok pedig roskadásig megteletek mindenféle finomsággal – mondta el Mészáros Ágota, az egyesület vezetője.

A szőnyi gyerekek december 6-án, hóesésben várták a pirosruhás jótevőt, aki hamarosan meg is érkezett a Hősök terére. Egymás után csendültek fel a szebbnél szebb gyermekdalok és versek, mely láthatóan a Mikulásnak is nagyon tetszett. E napon a fehérszakállú a MOL városrész lakótelepére, a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, sőt még a tűzoltóságra is ellátogatott.

Szintén december 6-án a Szőnyi Kulturális Egyesület a Petőfi Sándor Művelődési Házban kézműves játszóházat szervezett, ahol finom süteményekkel és teával várták a családokat.