Hírek



2023. 12. 14.
Élménydúsan telt a második adventi hétvége

Adventi képzőművészeti vásárral várták az érdeklődőket december 9-én a Szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol mintegy tizennégy művész mutatta be szemet és lelket gyönyörködtető alkotásait.

- A képzőművészeti vásárt azzal a céllal rendeztük meg, hogy az ide látogatókat hozzásegítsük ahhoz, hogy egyedi ajándékokra leljenek, amelyekkel karácsonykor meglephetik szeretteiket – mutatott rá Kaszab Kinga, a Petőfi Sándor Művelődési Ház kulturális asszisztense, aki saját inverz grafikáival gazdagította a rendezvényt.

Kaszab Kingától azt is megtudtuk, hogy a képzőművészeti vásárt, hagyományteremtő céllal indította útjára az egyesület. A tervek szerint, minden adventi időszakban találkozhatunk majd a szebbnél-szebb alkotásokkal. A jövőbeni vásárokra nagy szeretettel várják az új művészek jelentkezését is.

Ugyancsak december 9-én, az Arany 17. Rendezvényközpont adott otthont a Mozgáskorlátozottak Kapocs Klubjának, akik idén is nagy örömmel érkeztek karácsonyváró rendezvényükre.

A megjelenteket Hajnal Dóra, a Komáromi Kulturális Csoport vezetője köszöntötte, aki beszédben kiemelte: az adventi időszak mindig lehetőséget ad arra, hogyelcsendesedve rendezzük nehézkes kapcsolatainkat és elfogadóbbak legyünk mások felé. 

- A karácsony csodája nem az ajándékdobozokban és nem a csodálatosan feldíszített fenyőfa alatt található, hanem a kedves szavakban és az őszinte, szívből jövő jókívánságokban rejlik - emelte ki köszöntőjében Péderi Józsefné, klubvezető.

A rendezvényt tovább színesítette az ácsi óvodások előadása és Lakatos Anna, a Magyarock Dalszínház énekesének műsora, valamint a sorstársak által elődadott szavalatok.

Nem mindennapi vendégek tettek eleget a Komáromi Kulturális Csoport meghívásának december 9-én, hiszen a Napfonat Acapella Együttes nívós adventi koncerttel kápráztatta el a közönséget a Városháza dísztermében.

A zenei élmények sora a Garabonciás Néptáncegyüttes előadásával kezdődött, akik egy korabeli betlehemes játékot varázsoltak a kis színpadra, majd Janovszki Csenge népdalénekes lélekmelengető ünnepi dallamokkal emelte az est fényét.

(FOTÓ: Karácsonyvárás a Szabadság téren)

A helyi fellépők után valódi zenei csemegét kaphattak a vendégek, hiszen a Napfonat összeállítása mindenkit lenyűgözött.

- Együttesünket a zene hívta életre, hiszen megalakulásunk előtt nem ismertük egymást igazán. Kezdetben csak népzenei alapokkal foglalkoztunk, és a népdalokat öt szólamban dolgoztuk fel, majd a második lemezünkön már saját dalok is szerepeltek – mondta el Tóth Orsi, az együttes tagja.

Az adventi forgatag másnap a Szabadság téren és az Arany 17. Rendezvényközpontban koncertekkel, adventi kézműves vásárral és kézművesfoglalkozásokkal folytatódott. Molnár Ágnes és Mészáros Tamás Ránk talál című adventi műsorát, majd Gájer Bálint és Tabáni István karácsonyváró műsorát hallhatták az adventelők, akik természetesen most megcsodálhatták a fényfestést.