Hírek



2024. 01. 22.
Nívós elismerést kapott a komáromi Tövisporta

Komárom–Esztergom Vármegye Agrárvállalkozási Díját vehette át Komárom – Esztergom Vármegye Közgyűlésétől, a komáromi Tövisporta. Gál Tibor, a Tövisporta egyik megálmodója és vezetője elmondta: meghatódott, hiszen ez rangos elismerés, tíz év kemény munkáját tanúsítja.

Gál Tibor és családja, egy évtizede kezdett el homoktövissel foglalkozni, amikor is egy parlagon hagyott területet ültettek be csemetékkel.

(FOTÓ: Gál Tibor és családjának Tövisportája Komárom–Esztergom Vármegye Agrárvállalkozási Díját vehette át)

- Az első szüretünk 2017-ben érkezett el. Később apránként építkezni kezdtünk, feldolgozót építettünk, és mára már számos terméket készítünk, melynek a homoktövis adja az alapját – idézte fel a vállalkozó.

A vállalkozás fő terméke a préslé, amelyet nem pasztőröznek, hanem minden héten frissen préselve sajtolnak, ami által a homoktövis minden jótékony hatását meg tudják őrizni.

A préslé mellett a Tövisportán homotövisből gumicukrot, lekvárokat, teákat, őrleményeket, sőt, még pálinkát is készítenek. A rendkívül egészséges bogyó mellett fekete berkenyéből, almából, szőlőből, bodzából és egyéb gyümölcsökből is megannyi különlegességgel állnak elő, újra és újra.

A tojás alakú, apró, narancssárga színű gyümölcsnek számos jótékony hatása van. Tízszer annyi C-vitamint található benne mint a citromban, emellett  nagyon magas a B és az E vitamin tartalma és rendkívül sok ásványi anyagot is tartalmaz.

Kiváló immunerősítő, gyulladáscsökkentő hatás van és a szív és érrendszeri betegségekre is remekül alkalmazható. Vérnyomáscsökkentő hatása van, a magjából készült olajból pedig 10-15 csepp, egy felnőtt ember egész napos vitaminellátását biztosítja.

A Tövisporta termékeit a környékbeli piacokon találhatjuk meg, emellett pedig a családi vállalkozás weboldalán és Facebook oldalán nyílik mód tanulmányozni. Ugyaninnen, telefonon akár házhoz is rendelhető.