Hírek



2024. 03. 06.
Koppánymonostoron is elűzték a telet

Téltemető mulatságra várta az érdeklődőket március 2-án a Koppánymonostori Kulturális Egyesület. A rendezvény szervezőinek célja az volt, hogy újra felélesszék ezt a régi, sokak számára kedvelt magyar népi hagyományt.

(FOTÓ: Már ég a télűzű kiszebáb a Dózsa György Művelődési Ház udvarán)

- Bár a meteorológiai tavasz már beköszöntött és igaz, hogy a városban utoljára, de mi is szerettük volna végre elűzni a telet – hangsúlyozta a vidám hangulatú rendezvényen Kőrösi Flórián, az egyesület elnöke.

A Dózsa György Művelődési Ház fedett teraszán, a Koppánymonostori Általános Iskola tanulói mutatták be műsorukat, akik rigmusokat, mondókákat kántálva, kéz a kézben hajtották a kiszét, majd csörgőkkel, kerepelőkkel, zajkeltőkkel vonultak végig a résztvevőkkel együtt Monostor utcáin.

A menet végén, együtt égették el a kiszebábut, hogy nem csak a téltől és hidegtől, de minden rossztól, bajtól és betegségtől is megszabaduljanak.

A nap végén közös kézműveskedésre, zsíroskenyérre, forró teára hívogatták a vendégsereget, akik a program zárásaként a Tűzorchideák lenyűgöző műsorát tekinthették meg a színpadon.