Hírek



2024. 03. 13.
Ismét megrendezték a Regionális Trombitaversenyt a zeneiskolában

Szép számban érkeztek ifjú tehetségek a szomszédos vármegyék művészeti iskoláiból március 8-án az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskolába, a IV. Regionális Trombitaversenyre. Hozák Adrienn intézményvezető a verseny napján, nagy örömmel számolt be arról, hogy idén több mint harminc növendék adott számot tudásáról, a szakmai zsűri és a nagyszámú közönség előtt.

(FOTÓ: Idén több mint harminc növendék adott számot trombita-tudásáról)

- Külön öröm számomra, hogy vannak olyan visszatérő iskolák is, amelyek fontosnak tartják azt, hogy évről évre eljöjjenek Komáromban – emelte ki az igazgató.

A trombitaverseny mellett, egy másik jeles eseménynek is otthont adott az intézmény, hiszen a verseny napján nyílt meg Mészáros Gitta festménykiállítása is. 

A tárlatot Molnárné dr. Taár Izabella, a Komáromi Járási Hivatal vezetője nyitotta meg, aki egyben a művésznő életpályáját is bemutatta a hallgatóságnak, kiemelve a zene és a festészet közti kapcsolatokat.

A megnyitót követően a versenyzők léptek színpadra, akiket dr. Simon Zsolt, a Szent Pölteni Zeneiskola és Újhelyi Péter, a Szombathelyi Bartók Béla Konzervatórium és Zeneiskola tanárai, trombitaművészek pontoztak.

Az első korcsortot azok a 8-9 éves növendékek alkották, akik a közelmúltban vették kezükbe a hangszert. Rajtuk kívül még három korcsoport indult.