Hírek



2025. 05. 06.
Rekordszámú futó állt rajthoz május 1-jén

Több mint ezren álltak rajthoz május elsején a 49. Észak- és Dél-Komárom között megrendezett utcai futóversenyen. A rajtpisztoly az észak-komáromi sportcsarnok előtt dördült el, míg a célba érkezőket a dél-komáromi Szabadság téren lelkes szurkolók fogadták.

(Közel 1200 futó állt rajthoz a Komárom-Komárno futóversenyen. Fotó: Viszló Balázs)


Horváth György, a Komárom Európa Futó Egyesület elnökségi tagja elmondta: az idei év minden várakozást felülmúlt, hiszen az ezres nevezői létszámot a verseny történetében csak ritkán sikerült átlépni. A regisztráció lezárása után vált biztossá, hogy közel 1200-an futottak át az Erzsébet hídon.
 

– A futók kérésére igyekeztünk úgy kialakítani az útvonalat, hogy mind Észak-, mind Dél-Komárom nevezetességeiből jusson egy-egy a pályára. Bár sajnos nem tudtunk minden emblematikus helyszínt beilleszteni, természetesen mindkét táv érintett egy-egy erődöt – emelte ki a főszervező.


A rengeteg futót Dél-Komáromban Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, dr. Molnár Attila polgármester és Vajda Bence alpolgármester is köszöntötte. Az államtitkár hangsúlyozta: a híd, amelyen a résztvevők átfutottak, nemcsak fizikai értelemben, hanem szimbolikusan is összeköti a két városrészt – ez a verseny egyik legfontosabb üzenete: az összetartozás.
 

A 10 kilométeres távot Rózsavölgyi Donát teljesítette a leggyorsabban: mindössze 33 perc alatt ért célba. A hölgyek mezőnyében Molnár Barbara volt a leggyorsabb, aki 39 perc alatt teljesítette a versenyt.

A 10 és az 5 kilométeres távok után a legkisebbek is rajthoz álltak. Ők a szülőkkel közös bemelegítés után vágtak neki a 200 méteres távnak.

A dobogós helyezést elért amatőr sportolókat serlegekkel és kupákkal jutalmazták, míg a verseny összes résztvevőjét frissítőkkel és apró ajándékokkal lepték meg a szervezők.

(Forrás: KTV/Városmarketing Kft. G.L.)