2025. 09. 23. Nyolc csapat versengett a 17. Czibor Zoltán Paraolimpián
Szeptember 12-én ismét nagy sikert aratott a 17. alkalommal megrendezett Czibor Zoltán Paraolimpia, amelynek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálata adott otthont. A sportnapra a vármegye különböző részeiből érkezett mintegy nyolc csapat mérhette össze ügyességét.
(A résztvevők különböző feladatokban mérhették össze ügyességüket. Fotó: Viszló Balázs)
Ravaszné Takács Márta intézményvezetőtől megtudtuk, hogy a versenyzők Esztergomból, Dunaalmásról, Tatáról, Tatabányáról és Komáromból érkeztek.
– A bemelegítést Suhajda Flóra, a KVSE Fitkid Szakosztályának vezetője irányította, majd kezdetét vették az egyéni játékok, ahol többek között különféle dobóversenyekben, sakkban, rajzolásban és páros sífutásban mutathatták meg tudásukat a résztvevők. Az egyéni próbákat követően a délután folyamán indultak el a csapatversenyek – fogalmazott a főszervező.
A rendezvény megnyitóján köszöntőt mondott dr. Molnár Attila polgármester, Preininger-Horváth Edina, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális ügyvezetője, valamint Horváth Gyula, Komárom Város Önkormányzatának korábbi Sport-, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsági elnöke is.
A Szociális Közalapítvány egy szelfiboxszal is támogatta az eseményt, így a résztvevők a program végén nemcsak élményekkel, hanem emlékfotókkal is gazdagodhattak, amelyek segítségével később is felidézhetik a nap felejthetetlen pillanatait.