Hírek



2025. 09. 24.
Szőny épített örökségének titkai tárultak fel a túrázók előtt

Szeptember 20-án már a délelőtti órákban megtelt a Kállay Ödön-park érdeklődőkkel, hiszen a Klapka György Múzeum szervezésében elindult a „Szőny épített öröksége” elnevezésű város- és épületnéző séta. A rendezvény a Kulturális Örökség Napjai országos programsorozat részét képezte.


(A szőnyi túra a Kállay Ödön-parkból indult. Fotó: Horváth László)

Számadó Emese, a Brigetio Öröksége Látogatóközpont igazgatója elmondta: a program minden évben ugyanazt a célt szolgálja – minél szélesebb körben bemutatni és népszerűsíteni egy-egy település épített örökségét. A séta során ezúttal olyan szőnyi épületek kerültek középpontba, amelyeket sokan nap mint nap látnak, ám keveset tudnak róluk.

– A napot a Kállay Ödön-parkban kezdtük, majd felkerestük a római katolikus templomot, a korábbi Solymosy–Gyürky-kastélyt – ma a Selye János Kórház épületét – a református templomot, végül pedig a Piknik Fagyizót, amely egy jellegzetes, korabeli szőnyi parasztházban működik – ismertette a túra vezetője.

A Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez kapcsolódóan a Klapka György Múzeum minden kiállítása ingyenesen látogatható volt. A nyitott tárlatok sok érdeklődőt vonzottak, akik a legkülönfélébb tematikus kiállításokat tekinthették meg.

(Forrás: KTV/Városmarketing Kft. G.L.)