Hírek
Vasárnap, november 30-án városunkban is megnyílt az adventi időszak, amely idén négy hétvégén át kínál változatos programokat a Szabadság téren és a város különböző helyszínein. Az érdeklődőket Hajnal Dóra, a rendezvénysorozatot szervező Komáromi Kulturális Kft. ügyvezetője köszöntötte. Ezt követően Dr. Molnár Attila polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a gyerekekkel közösen meggyújtotta az első, a hitet szimbolizáló gyertyát városunk adventi koszorúján.

A gyertyagyújtást követően az Egressy Zeneiskola növendékei léptek színpadra, őket pedig az idén 30 éves Vox Bona Kórus ünnepi műsora követte. Advent első vasárnapján Pál Dénes és Mihályfi Luca zenés összeállítása gondoskodott a meghitt hangulatról. Az Arany 17 Rendezvényközpontban kézműves vásár és játszóház várta a családokat, míg a Szabadság téren szabadtéri fajátékok, fényfestés, valamint forró ételek és italok tették teljessé az ünnepi élményt.
Advent második hétvégéje is gazdag programokkal várja a komáromiakat.
December 5-én, pénteken 16 órakor a Mikulás érkezik a Hősök terére, majd a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban Mikulás-játszóház várja a gyerekeket és családokat.
December 7-én, advent második vasárnapján 17 órakor újabb ünnepi gyertyagyújtásra kerül sor a Szabadság téren. Ezt követően 17.15-kor Kalap Jakab gyermekkoncert, 18 órától a „Várjuk együtt a Mikulást!” program, 19 órától pedig Singh Viki zenés műsora várja az érdeklődőket.