2025. 12. 22. Szívmelengető ünnepi műsorral kedveskedtek a máltaisok
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézményének és Sorstárs Támogató Szolgálatának komáromi ellátottjai december 17-én tartották meg hagyományos, zenés ünnepi műsorukat a szőnyi intézményben.
(A komáromi ellátottak műsorral készültek az ünnepre. Fotó: Viszló Balázs)
Az ünnepségen az intézmény vezetői és állandó támogatói mellett dr. Molnár Attila polgármester és Vajda Bence alpolgármester is részt vett.
Ravaszné Takács Márta intézményvezető elmondta: az előző évekhez hasonlóan idén is két alkalommal adták elő a műsort, így a családtagok és hozzátartozók is megtekinthették az előadást.
– Ezzel a nappal is szeretnénk kifejezni hálánkat mindazoknak, akik egész évben odaadóan és önzetlenül segítették munkánkat. Jóleső érzés volt visszahallani azokat a visszajelzéseket, amelyek megerősítettek bennünket abban, hogy munkánkra továbbra is szükség van – hangsúlyozta az intézményvezető.
A rendezvény végén az intézmény munkatársai ajándékcsomaggal köszönték meg a város vezetőinek és a jelenlévőknek a támogatást, majd szeretetvendégséggel zárult a meghitt alkalom.