Hírek



2026. 01. 14.
A doni katasztrófa áldozataira emlékeztek Komáromban

A Don-kanyarban elesett, eltűnt, szenvedett és fogságba esett magyar katonákra emlékeztek január 12-én a Monostori erődben, az 1943-as áttörés évfordulóján. A rendezvényt ezúttal is a Kebel Egyesület és a Komáromi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. szervezte, Komárom Város Önkormányzatának támogatásával.


(A Don-kanyarban elesett, eltűnt, szenvedett és fogságba esett magyar katonákra emlékeztek a Monostori erődben. Fotó: Tóth Anikó)

A szomorú évfordulón tiszteletét tette többek között dr. Molnár Attila polgármester, Vajda Bence alpolgármester, Zsédenyiné Horváth Krisztina és Dombay Gábor önkormányzati képviselő.

A megjelenteket Pólya Mária, a Kebel Egyesület elnöke köszöntötte. Ezt követően Józsy László Levente, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulója szavalt, majd Gál László Latinovits-díjas versmondó korabeli visszaemlékezésekből összeállított műsorával idézte fel a doni hősök sorsát. A Duna Népdalkör katonadalokból összeállított dalcsokorral tisztelgett az emlékezők előtt.

Beszédet mondott Oláh Kálmán, Pro Urbe-díjas magyar–történelem szakos középiskolai tanár, aki a II. világháború korszakát, a doni áttörés előzményeit és következményeit elevenítette fel. Ezt követően Bálint Ferenc hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa idézte fel a szörnyű időszak egyes mozzanatait.

– Teljesen egyértelmű, hogy egy 200 kilométeres szakaszt nem lehetett megvédeni. A szovjetek ezt pontosan tudták, ezért indították meg a támadást, és a II. Magyar Hadsereg gyakorlatilag két héten belül megsemmisült – mutatott rá Oláh Kálmán.

Bálint Ferenc hozzátette: a doni katasztrófa hőseihez fűződő kapocs lassacskán halványulni látszik, hiszen a túlélők közül már senki nincs köztünk. Éppen ezért egyre nagyobb és egyre fontosabb szerepe van a megemlékezéseknek.

A rendezvény zárásaként a résztvevők Botló Krisztiánnal, a Koppánymonostori Hagyományőrző Egyesület elnökével vonultak az erőd udvarára, ahol Benyó Andor trombitán adta elő a II. Silenciót, miközben megkoszorúzták a Don-kanyarnál elesett komáromiak emléktábláját.

(KTV/Városmarketing Kft. G.L.)