2026. 02. 01. Vállalkozókat és lakossági ügyfeleket is segít a Komáromban megnyílt Széchenyi Programiroda
Január 27-én Komáromban is megnyílt a Széchenyi Programiroda kontaktpontja. A jövőben a szakemberek ügyeleti jelleggel, meghatározott napokon várják azokat a helyi és környékbeli vállalkozókat, akik fejlesztési célból pályázat benyújtását tervezik.
(Számos területen nyújt segítséget aSzéchenyi Programiroda a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Fotó: Tóth Anikó)
A már nyertes pályázattal rendelkező vállalkozások mellett a lakosság is felkeresheti az irodát, ahol térítésmentesen vehetnek igénybe szaktanácsadást és útmutatást az állami pályázatokkal kapcsolatban. Az iroda kéthetente, keddi napokon, előre egyeztetett időpontban fogadja az ügyfeleket.
A megnyitón jelen volt Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára, térségünk országgyűlési képviselője, Nagy Marianna, a Komáromi Járási Hivatal vezetője, dr. Molnár Attila polgármester, Szakács Áron, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. vezető igazgatója, valamint Sas Norbert, a társaság térségi igazgatóhelyettese.
– A mikro-, kis- és középvállalkozások számára egyaránt számos pályázati lehetőség áll rendelkezésre, amelyek a különböző fejlesztések mellett eszközbeszerzésre is felhasználhatók, akár 150 millió forinttól 600 millió forintig. Éppen ezért Komáromban is mindenkit arra bátorítanék, hogy amennyiben vállalkozási ötletben gondolkodik, keressen fel bennünket bizalommal – hangsúlyozta Szárazné Merényi Emma Erika, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadója.
Az iroda munkatársai részletes tájékoztatást nyújtanak többek között arról, hogy milyen uniós források érhetők el, az adott ügyfél jogosult-e a tervezett projektre, milyen feltételeknek kell megfelelni, illetve hogyan állítható össze egy megvalósítható költségvetés.
A már nyertes pályázattal rendelkezők számára eligazítást adnak a beszámolók helyes elkészítéséről, a számlák és felmerülő kiadások elszámolásáról, valamint arról is, miként kell a pályázatok megvalósítását papíralapon és elektronikus úton dokumentálni.