Pompás játékelemekkel bővült a koppánymonostori Minivár Bölcsőde udvara. A zöldfelületekkel tarkított kis mesevilágot október 28-án Czunyiné dr. Bertalan Judit térségünk országgyűlési képviselője, kormánybiztos, dr. Molnár Attila polgármester, Czita János alpolgármester és Tóthné Varga Viktória intézményvezető adta át.
A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara Lakóépülettervezési Tanszék hallgatóinak munkáiból nyílt kiállítás október 22-én az Igmándi erődben. A rajzok és makettek Komárom jövőképét mutatják be a látogatóknak.
Egésznapos programokkal várták a családokat és az érdeklődőket október 23-án a Monostori erődben. Az egynapos rendezvény fő célja az volt, hogy a gyerekek számára interaktív módon hozzák közelebb a történelem ezen fontos pillanatait és eseményeit.
Másfél millió forintos támogatást nyújtott át október 22-én a JWH Kft. a Tűzvédelemért Alapítványnak. Az adományt a komáromi tűzoltóság technikai fejlesztésére és új felszerelések beszerzésére fordítják.
Harmadik alkalommal szervezte meg október 18-án a Komáromi Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. az évadzáró turisztikai konferenciát. A rendezvénynek ezúttal a Brigetio Öröksége Látogatóközpont adott otthont.
Pályaorientációs nyílt napot tartott október 18-án a Kempelen Középiskola, ahol a rendvédelmi és a honvéd kadét képzéssel ismerkedhettek meg az érkezők. A rendhagyó napon főként azokat a hetedik és nyolcadik osztályos diákokat várták, akik érdeklődnek ezen technikusi képzések iránt.
A szőnyi, Petőfi Sándor Művelődési Ház adott otthont október 17-én, a Határmenti Állásbörzének, melyen mintegy húsz munkáltató kínált álláslehetőséget az aktívkorú keresőknek. A börze célja az volt, hogy alkalmat teremtsen és helyet biztosítson az álláskínálók és álláskeresők találkozásához.
Idén a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett Aktív Iskolaprogramhoz csatlakozva, harmadik alkalommal szervezett sportnapot a Feszty Árpád Általános Iskola, október 15-én. A délelőtt folyamán számos játékos erőnléti és ügyességi feladatban mutathatták meg legjobb tudásukat a diákok.
Nagy volt az érdeklődés az Komáromi Önkéntes Tűzoltók Egyesülete által szervezett első családi napon, melynek október 13-án a Kempelen Középiskola és Kollégium udvara adott otthont. A vidám napon rendkívül látványos programokkal és számos érdekességgel várták a kicsiket és nagyokat.