A szezon első versenyén vettek részt nemrég a tempósok fiatal karatékái Mogyoródon. A sportesemény a novemberi romániai fudokan világbajnokság első selejtezője is volt egyben.
A Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület 25 alkotója vett részt a kilencedik alkalommal megrendezett reneszánsz napon a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban.
Az idén Észak-Komáromban tartott rendezvényen a Selye János Egyetem történész hallgatója, több díjnyertes pályamű szerzője, Bencze Dávid tartott előadást.
Február 24-én, este 18 órakor mutatják be a Gulág című zenés történelmi játékot a Jókai moziban, Koltay Gábor rendezésében. A darabbal a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk. Az előadás ingyenes!
A győzelemmel egy hároméves sorozat szakadt meg, hiszen a mieink ennyi ideje nem tudták legyőzni a Phoenix csapatát. Ezúttal azonban 2:4-re diadalmaskodtak!