A Magyar Labdarúgás Napján Horváth Gyulával, városunk korábbi sporttanácsnokával, a Megyei MLSZ elnökségi tagjával beszélgettünk a Czibor Zoltán Emlékszobában.
Már látszik a fény az alagút végén! A vakcina elérhető távolságban van. Dr. Molnár Attila polgármestert Komárom kilátásairól kérdeztük, és szóba került egy új városközpont építésének lehetősége is.
Az Észak-Komáromban működő kulturális szervezetek egyre nagyobb bajba kerülnek a járványhelyzet miatt. Több vállalkozó döntött úgy, hogy megpróbál segíteni.
A szolgáltatás keretein belül lehetőség nyílik a házi feladatok megoldására, gyakorlásra, a dolgozatokra való felkészítésre, de az online tanító néni kikérdezi a szóbeli leckéket és elmagyarázza a tananyagokat is.
Nagy lelkesedéssel próbált november 18-án az újonnan alakult Kemencés Tátikák bábcsoport. A máltais fiatalok csapata egy karácsonyi történetet próbál a közelgő ünnepekre.
November van, közeleg a tél, az időjárás is indokolja már, hogy még óvatosabbak legyünk az utakon. A közlekedésbiztonsági előírásokról Györke Kálmán őrnagyot kérdeztük.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött a serdülő országos úszóbajnokság, melyet november 12-e és 15-e között rendeztek Budapesten. A Komáromi Úszóklub SE-t Nagy Nikoletta, Dikácz Bence és Takács Fábió képviselte.
Az előrejelzések szerint november végén már megérkezhet az első hó. Komáromban, Szőnyben és Koppánymonostoron összesen mintegy 120 km utat, valamint 30 km járdát és kerékpárutat kell tisztán tartani.