2018-ban egy ország ismerte meg Sztaracsek Ádámnak, a komáromi Jánoska Cukrászda mesterének nevét, hiszen abban az évben a Komáromi kisleány elnevezésű alkotása volt az országtorta verseny győztese. Idén két édessége is legjobbak közé került.
Az Alexandros Muay Thai Gym vezetője, a háromszoros világbajnok Grónai Sándor január elején ringbe szállt Thaiföldön, de a meccs során szerzett fejsérülése miatt, az orvos nem engedte tovább küzdeni...így ezúttal a tanulásé volt a főszerep!
A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz csatlakozó télűző programra várták a gyerekeket február 14-én pénteken a koppánymonostori Dózsa György Művelődési Házban.
A Babos Társulat Garay Zsuzsanna: A csalárd cukorka című bábjátékát mutatta be mintegy kétszáz nagycsoportos óvodásnak a Közösségi Házban, ugyanitt a Zsebsün Együttes játékos-dalos formában tanította a kicsiket az egészségügyi megelőzés fontosságára.
A tavalyi hazai rallyszezon végén rendezett bajnokságban két komáromi versenyző is dobogós helyezést ért el: Dudás Gergő ORC bajnok lett, míg Matics Mihálynak a bronzérem került a nyakába.
Család és Karrierpont nyílt a szőnyi Kemence Egyesület berkeiben, melynek fő célja a nők munkaerőpiacra történő visszasegítése. E témában tartottak szakmai egyeztetést néhány napja a szőnyi Kossuth utcában található Kemencés Házban.
A Rába–Duna–Vág ETT által menedzselt kiírásban más települések mellett Észak- és Dél-Komárom közösen vett részt. A támogatás zöld- és sportcélra fordítható.
Szombat délelőtt 9.00 órától a Városi Sportcsarnokban az önkormányzat gárdája barátságos tornán csap össze a helyi rendőrség, tűzoltóság, a mentők, a 24Óra és az észak-komáromi önkormányzat csapatival.
Nemrég megkezdődött a Zöld Város projekt, amelynek keretében nem csupán a liget teljes zöldfelülete újul meg, de a rendezvényteret is átépítik a szakemberek, sőt zenepavilon is épül.
A közelmúltban az Eötvös Gimnáziumban rendeztek országos meghívásos versenyt. A stílusfüggetlen megmérettetésen 25 országos klub, közel 250 versenyzője mérte össze tudását.
Ficsura Leon szaxofonjátékáért kiemelt aranyminősítést, egy szabadon választott mű előadásáért pedig különdíjat vehetett át a zsűritől. Gyöngyösi Mózes klarinétos szintén aranyminősítést érdemelt ki.