Az SK Innovation tavaly 15 millió Forint értékű adományt ajánlott fel városunk három közalapítványa részére. A cég vezetősége ma délelőtt bocsátotta a kedvezményezettek rendelkezésére a támogatás második részletét.
A képviselő-testület nemrég nagy többséggel fogadta el településünk idei költségvetését. Ahogy azt minden esztendő elején megtesszük, úgy idén is megkérdeztük dr. Molnár Attila polgármestert a részletekről.
Január utolsó hétvégéjén a hagyományoknak megfelelően ezúttal is városunk legjobb sportolóit, legeredményesebb egyesületeit, szakembereit köszöntötték a Városi Sportcsarnokban.
Kreft-Horváth Márk és Gál László duója magyar költők verseiből összeállított zenés irodalmi műsorral várt mindenkit január 23-án a koppánymonostori művelődési házban.
Mindkét komáromi sportoló, Bajos Gitta és Sidi Péter is erősíteni fogja a 27 fős magyar EB-csapatot, a juniorok között puskában a komáromi Pekler Zalán és Horváth Lea is indul.
A Komárom Város Kultúrájáért Díjat ez évben Vörös Máté népzenész, és Gál László versmondó, míg a Komárom Város Ifjú Tehetsége Díjat Ficsura Leon, a zeneiskola növendéke vehette át.
Az elmúlt év végén befejezett átépítés adta az apropóját annak a bejárással egybekötött sajtótájékoztatónak, melyen Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője, dr. Molnár Attila polgármester és dr. Lőrinczi Enikő az intézmény igazgatója együttesen számoltak be a korszerűsítésről.
A magyar kultúra napja alkalmából ünnepi gála hangversenyre várták a komáromiakat az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskolába január 20-án hétfőn este.