Városunk

KOPPÁNYMONOSTOR

Köszöntő | Történet | Nevezetességek | Természet | Képek | Közösségek | Intézmények | Közérdekű


Árpád fejedelem a honfoglalás alkalmával Ketel vezérnek adta Komáromot és környékét. Az ő leszármazottja volt a Koppán nemzetség. A 12. század elején e nemzetség bencés monostort alapított a Boldogságos Szűz tiszteletére, melyet 1222-ben Monostorium de Koppán néven említ egy oklevél.
A törökök 1529-ben a monostort és környékét feldúlták, így az elnéptelenedett. A források ettől kezdve Pusztamonostorként említik.

1777-ben a település a 450 katasztrális hold szőlőjével Ószőnyhöz tartozott. A szőnyi községházától 11 km-re lévő Koppánymonostor igazgatása nehézkessé vált, ezért azt 1932-ben átengedték Komáromnak.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt teljesen elpusztult.
A településnek, a statisztikai adatok szerint 1910-ben 506 lakosa volt, ebből 503 magyar és 3 tót nemzetiségű.
A Duna mellett fekvő, festői szépségű koppánymonostori dombokon a XVIII. század 40-es éveiben telepítettek szőlőket és gyümölcsösöket. Az 1938-ban megjelent monográfia mintegy 40 házat és 1000 lelket említ, akiknek legnagyobb része föld- és szőlőmunkás volt. A nők egy része a komáromi lenfonó- és lenárugyár alkalmazásában állt.
Az irodalom kiválóságai gyakran keresték fel a város irodalompártoló közönségének szép kertjeit. Megfordult itt Bajza József, Vörösmarty Mihály, Vas Gereben, a két Beöthy fivér és Jókai Mór.

Hasonló szerepet töltött be Tuba János /1855-1924/ villája és kertje. Tuba, Komárom főjegyzője, országgyűlési képviselője, a Komáromi Lapok alapítója, a közúti Erzsébet híd megépítésének kezdeményezője volt.
1950-ben alakult a Dózsa György Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, aki a monostor környéki szántókon gazdálkodott. Jogutódja a Solum Mezőgazdasági Ipari és Kereskedelmi Zrt. napjainkban, az öntözött szántóföldjein országos hírű burgonyatermesztést folytat, és biztosít ezzel sok környékben élő embernek foglalkozási lehetőséget.
Az 1960-as években a város vezetősége a település legszebb területét, a "Fenyvest" kiparcelláztatta, út-, víz- és villanyhálózattal látta el, megteremtve ezzel egy szép, korszerű üdülőtelep alapjait.

Az 1975-ben létesített Fenyves Táborban egyszerre 84 fő üdülhet teljesen összkomfortos körülmények között.
A 90-es évektől kezdve egyre több családi ház épül. Sokan, felhagyva a lakótelepi életmóddal, szívesen költöznek ide, az összközművesített, kertvárosi jelleget öltő családi házas,- kertes, nyugodt Koppánymonostorra. Településünk lakóinak becsült száma 2300 fő.