Közel 7 millió forint támogatást nyert Komárom a „Tisztítsuk meg az országot” elnevezésű pályázaton. Városunkban a projekt jóvoltából február végéig 17 önkormányzati területet tisztítanak meg az illegális hulladéktól.
A hajós szakma titkait ismerhették meg az érdeklődők, január 31-én az Egyesület „Mesterségek nyomában” elnevezésű rendezvénysorozatának első állomásán.
Európa számos bagolyfaja közül 12 fordul elő Magyarországon, melyből 10 nálunk is költ. Az erdei és réti fülesbagoly, valamint a kuvik gyakorta fészkel lakott területek fáin.
A biztonságos internet napján a hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek összefogásával hívják fel a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.
Ez az év nem az új beruházások elindításáról, nem az út, utca és járda felújításokról fog szólni, sokkal inkább arról, hogy a városi bevételekből a komáromi családokat próbálják támogatni!
A járvány ellenére is folyamatosan zajlanak a fejlesztések városunkban. A nemrég elkészült beruházásokat tekintette meg január végén Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője, dr. Molnár Attila polgármesterrel és az adott körzet önkormányzati képviselőivel.